A sötét középkorban a Pó folyó völgyében élt egy szerzetes, aki a püspökség szőlőskertjét gondozta.
Történt egyszer, hogy a folyó hirtelen kiöntött és elborította a szőlőskertet. A szerzetes már nem tudott a kijutni a száraz dombra és végső menedékként felmászott egy fára, hogy ne érje el a víz.
Arra jött egy csónak és amikor meglátták a szerzetest odakiáltottak neki: Szerzetes, Szerzetes mentsd meg az életedet! Kiviszünk innen a biztos helyre.

Nem megyek. Örök életemben hívő ember voltam, negyven évig gondoztam a püspök szőlőskertjét, az Isten majd megment engem. Menjetek Isten hírével jött a válasz. Mit tehettek volna a jóemberek, otthagyták a szerzetest a fán. A víz emelkedett, a szerzetes egyre feljebb mászott a fán. Már az utolsó ágon állt, amikor egy újabb csónak érkezett. Onnan is kiabáltak neki, de ugyanazt a választ kapták, mint az első csónakban ülők. A második csónak is tovább állt.

Az árvíz meg jött és jött. Nem tudott már hová kapaszkodni és szegény szerzetes belefulladt a vízbe.
A szerzetes jó ember volt, így a Menyország kapujában Szent Péter fogadta. Látta ám, hogy a szerzetes szemrehányóan néz rá. Mi a baj szerzetes – kérdezte tőle Péter. A válasz hamar érkezett. Örök életemben hívő ember voltam, negyven évig hűségesen gondoztam a püspök szőlőskertjét, gondoltam az Isten kiment engem az árvízből.

Péter, kissé csóválta fejét, majd békésen így válaszolt: Küldtünk érted érted két csónakot, de te nem szálltál be egyikbe sem.